Öt tévhit az AIDS-ről és a HIV-fertőzésről 2023-ban

Gyertya az AIDS elleni világnapon
2023. december 1

Íme öt tévhit az AIDS-ről és a HIV-fertőzésről, amiket felejts el!

Amikor 1991-ben Magic Johnson, a világ egyik legismertebb kosárlabda játékosa bejelentette, hogy HIV-pozitív, ledöbbent a világ. Sokan biztosak voltak abban, hogy ez a bejelentés egyenlő a halálos ítélettel. Pedig  – akkor még nem tudták, hogy ez lehetséges – Magic Johnson boldogan él ma is. A diagnózisa után rengeteget tett azért, hogy lekerüljön a stigma ezekről a betegségekről. (Ha szeretnél erről több részletet megtudni, akkor az Apple+-on futó “Magic, így hívnak” című dokumentumsorozatot ajánljuk.)

Magic Johnson bejelentése

Ebben a blogbejegyzésünkben szeretnénk eloszlatni a még máig fennálló tévhitek közül párat.

Mi az a HIV, mi az az AIDS?

“A HIV vírus a nevét az általa okozott tünetegyüttesről kapta: az immunrendszer gyengítésével támadja meg az emberi szervezetet, szó szerinti jelentése humán (emberi) immundeficiens (immunrendszert gyengítő) vírus. A fertőzés éppen ezért nem csak egy szervet érint, hanem az egész szervezetet” – írja a Semmelweis Egyetem blogja. Az AIDS pedig a HIV fertőzés egyik fázisa, amely nagyon súlyos. De ezekről már biztosan olvastatok máshol is, és ha szeretnétek többet tudni a tünetekről, a kezelésről akkor a fenti Semmelweis linken megtehetitek.

Első tévhit: HIV fertőzéssel nem lehet normális életet élni

Például azzal, hogy olvasod ezt a blogbejegyzést és edukálod magad, már sokat teszel azért, hogy elfogadóbb és nyitottabb legyen a társadalom, és ne féljenek az emberek a HIV fertőzött betegekről. Ez is egy nagyon fontos része annak, hogy normálisan élhessenek ezek a betegek. A korábban említett Magic dokumentumfilm nagyon szívszorító része, amikor egy 6-7 éves kislány zokog keservesen, hogy félnek tőle a társai az iskolában és senki sem akar vele játszani a szünetben.

Természetesen az orvostudomány fejlődése, az antiretrovirális terápia (ART) felfedezése és alkalmazása segít abban, hogy normális életet lehessen élni betegként. Tehát ha korán felfedezik és megfelelő kezelést kap a HIV fertőzött és van támogató közössége, jó életminőségben élhet hosszú életet.

Sőt, van már az úgy nevezett PrEP készítmény, amelyet a fertőzött beteg HIV-negatív partnere szedhet. Ez 98 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a betegség kialakulását a szervezetben. Erről itt olvashatsz részletesebben.

Második tévhit: a HIV csak szexuális úton terjed

Amikor megjelent az AIDS és a HIV fertőzés a világban, az emberek azt gondolták, hogy csak azok kaphatják el, akik kicsapongó életet élnek. Aztán kiderült, hogy ez nem teljesen így van. Persze igaz, hogy aki gyakran váltogatja a partnereit és nem védekezik, nagyobb kockázatnak teszi ki magát, mint aki (valóban) monogám kapcsolatban él. (Ez a többi nemi úton terjedő betegségre is igaz.)

Viszont azóta már tudjuk, hogy nem csak szexuális úton terjedhet, hanem például vérátömlesztéssel, műtéti beavatkozással, közös tű használatával és a fertőzött anya már az anyaméhben át tudja adni a kisbabájának a betegséget. (Erről többet a következő tévhitnél olvashatsz.) Ugyanakkor pedig  – mivel már ismerjük a betegséget – az egészségügyi intézmények fel tudnak készülni ezek megelőzésére.

HIV fertőzés

Harmadik tévhit: ha HIV fertőzött vagy, nem lehet gyereked

A HIV-fertőzött nők megfelelő orvosi ellátás mellett egészséges babát hozhatnak a világra. A korábban említett ART szedése várandósság alatt is lehetséges, az anya kezelése mellett ráadásul minimalizálja a vírus átadásának kockázatát a babára. A szülés során az orvosok különféle módszereket alkalmazhatnak annak érdekében, hogy tovább csökkentsék a fertőzés átadásának kockázatát. Például a császármetszési eljárás előnyös lehet ebből a szempontból a baba számára.

Negyedik tévhit: ránézésre meg lehet állapítani valakiről, ha fertőzött

Na, ez egy váratlan tévhit számunkra, pedig tényleg így működik az emberi agy… Úgy általában a nemi úton terjedő betegségekről  – egy nemigyógyász tapasztalata szerint – azt gondoljuk, hogy csak azok fertőznek, akik “igénytelenek, nem ápoltak”.

Sőt, a legextrémebb gondolat pedig az, ha valaki “szép vagy jóképű” akkor tőle biztosan nem lehet semmit elkapni. Szóval: senkiről nem lehet megállapítani csupán a külalakja alapján, hogy hordozza-e a vírust, ezt csak szűrővizsgálattal lehet megállapítani.

Ötödik tévhit: az AIDS kizárólag a melegeket érinti

Amikor a betegség felütötte a fejét a világban, az első betegek leginkább meleg férfiak voltak. A korabeli média is erre fókuszált, ezt emelte ki, ezzel súlyosan stigmatizálta az LMBTQ közösséget, benne a meleg férfiakat. Olyannyira, hogy ez a tévhit, hiába telt el negyven év a nyolcvanas évek óta, máig él.

Ez nemcsak amiatt rossz, mert egy társadalmi réteget kirekeszt, de súlyosan káros az egészségünkre is. Hiszen ha azt gondoljuk heteróként, hogy minket nem érint, akkor nem védekezünk ellene. Pedig érint, mert mindenkit ugyanúgy megfertőzhet, teljesen mindegy milyen a szexuális orientációd. Nagyon ajánljuk az HBO minisorozatát, az Angyalok Amerikában-t, amely a fantáziát és a valóságot keverve mutatja be az AIDS megjelenését a nyolcvanas évek New York-jában.

A szex egy fantasztikus élmény, ha nem társul hozzá szorongás és szégyen, ezt pedig akkor tudod elérni, ha minél többet tudsz róla. Olvass, tájékozódj, vigyázz magadra és a partneredre, és várunk legközelebb is hasonlóan érdekes témával!

3

Vélemény, hozzászólás?